|
2014-01-19 15:36:48, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
Hűvös napkeltére ébredt a kisváros. A kertekre gyöngyharmatot szórt a reggel. Nedvesen kínálták
magukat a parkbéli padok. Ünneplőben öltözött öregasszonyok tipegtek a templom előtt, misére
gyűltek össze. Az ajtón kitóduló tömjén keveredett a kölnivízzel, amivel megszórták magukat. A régi
szekrény molyirtójának szúrós szagát igyekeztek tompítani a levendula és más virágok illatával. Talán
ezért hívják szagos misének a vasárnapi nagymisét...
Az öregek megadják a módját, ha Isten házába indulnak látogatóba. Egyre több a molyrágta kalap és
a valamikor szebb napokat megélt gyapjú kosztüm, nem telik újra. Szegény a nép.
Sokat változott a világ. A munkában megfáradt kezekre itt-ott felkerül egy csipke kesztyű, ami
eltakarja a bütykös, göcsörtös ujjakat. Az arcokról rég lehervadt a mosoly rózsája. Megint nehéz idő
járja...
Mise után szétszóródnak, kivárnak, azért, hogy a rövid úton se kelljen egymással beszélgetni.
Valamikor a bölcsességet tanulni egymástól lehetett. Csoportokban álltak össze, megbeszélték a
példabeszédet, meghallgatták egymást, majd otthon továbbgondolták...
Várták a vasárnapot.
Megváltozott minden, a szentbeszédet azonnal elfelejtik, ahogy az ajtón kilépnek. Nem, hogy
átgondolják, sokan meg sem értik...
Biblia is egyre kevesebb családhoz jut el. A családok szétszéledve élik az életüket. Kinek van ma arra
pénze, hogy mise utáni hétvégi közös ebédre hívja a családot? Egyébként is, a fiatalok többségét hét
ökörrel sem lehetne elvontatni egy misére. Nem ismerik ők Istent, hiszen istentelennek nevelték
őket.
A vasárnapi mise után a templomból kilépve minden hívő látja, amint a közeli padon egy szakállas
öreg csendel. Nem mondhatni, hogy ápolatlan, de azt igen, hogy minden vagyonát a mellette lévő
nejlonszatyorban tartja.
Ha jobban figyelnének, észrevennék, hogy a mise kezdetén megáll az ajtóban...
Nem gyón, és nem áldozik. Mire kiérnek a hívők, elfoglalja helyét a megszokott padon, Isten házának
közelében.
Így megy ez évek óta. Szinte észrevétlenül mennek el mellette. Nem tudni, keresné-e valaki, ha nem
lenne ott. Soha senki nem köszönti, nem kérdeznek tőle semmit, kikerülik. Pedig! Senki nem
tudhatja, ki fogja közülük egyszer felváltani...
Neki is volt egyszer kacagó gyermekkora, járt iskolába, állítólag a Szovjetunióban egyetemet is
végzett. Onnan hozott feleséget. Vezető állásában addig maradhatott, amíg nem beszélt a megélt
emlékeiről, és nem nyilatkozott meg a világlátásáról. Ellenség lett belőle, mert látott és hangosan
gondolkodott. Akikkel egykor vadászni járt, már vad helyett rávadásztak, messzire hangzott a
lövöldözések zaja...
Olyan messzire, hogy a megyében munkát nem kapott. Alkalmi munkából tengette az életét egy
darabig. A felesége és a gyerekei szégyenfoltja lett. Nem kellett nekik a hatalom nélküli ember, aki
másnak kertet ásott, vagy fát vágott. Hangot is adtak otthon ennek, a szemrehányás és veszekedések
elől a kocsmába menekült. Talált olt cimborát, nem is keveset. Okos elméje a maligánfoktól, függően
tompult estére. Családja felszámolta a megszerzett javakat, mi nem volt kevés, majd egy mámoros
hajnalon, aláírta a lemondó nyilatkozatát. A puccos csapat ezután az ország másik végébe költözött. A
ráhagyott pénzből egy évig albérletbe költözött. Mikor a bugyelláris kiürült, csomagjával az utcára
került. Az utca kemény ,,legény", nem tűri a gyengéket, a betegség lett kísérője. Ismerősei
megvetették, milyen ember az olyan, aki a száját nem tartja, és a rendszer ellensége válik belőle,
tönkre teszi a családját, a protektorok ajtaját is bezáratja a vérei előtt...
Hallgatott volna, és tolta volna tovább a szekeret, akkor most nem lenne az utca embere. Kiáltották
felé a régi elvtársak. De, mily furcsa a világ, azok, akik hallgatták, és csodálták igazságát hirdető
szavát, ők vetik ma meg.
Ilyen a világ, kétszínű és igazságtalan. Nem volt helye egyik oldalon sem. Maradt a közép, egy pad a templomkertben.
A volt pártitkár özvegye, kilépve a szentéjből, ájtatos arccal néz a távolba, mintha onnan várna fontos üzenetet...
Néha hozzá a tipeg egy anyóka, elhívja dolgozni, de egyre ritkábban esik meg vele. Azt beszélik az
egyedül élő asszonytól nem fogadott el pénzt, csak ennivalót. Volt is keletje a munkájának, amíg meg
nem betegedett. Mikor már dolgozni nem tudott, többé nem keresték.
Nem kell neki alamizsna, kalap sincs előtte, hogy aprópénzt szórjanak. Nem kért soha. Amint
elfogytak a misézők, egyedül maradt.
Egy anyuka érkezett a térre gyermekével a mise után. Kiflivel kezében szaladt az öreg felé és.
nyújtotta kiflivéget, de az öreg nem nyúlt érte csak rámosolyogott, szemében könny csillogott. A
fiatalasszony mellé ült és kérdezett. Régen beszélgetett, csodálta magát, milyen felszabadultan
mesélte el az életét. Félóra is eltelt talán, az anyuka megkérte, vigyázna-e gyermekére, amíg a közeli
boltban bevásárol.
Az öreg boldogan vállalta, nem hitte, hogy szolgálhat még, segítséget tehet, rábíznak egy gyereket...
A kisfiúval ketten maradtak, a gyerek pakolászni kezdett, kiborította a nejlon zacskó tartalmát. Két
váltás fehérnemű, egy igazolványtárca, két pár zokni, egy pulóver, és egy neszesszer, benne olló, tű
és cérna, ez volt minden vagyona. A kisgyerek a zipzárt elhúzta, az olló volt számára érdekes, ki is
kapta gyorsan, majd elindult vele. Az öreg felpattant, utána iramodott. Maga sem tudja hogyan, pár
lépés után utolérte és elvette kezéből az ollót. Zsebébe rejtette, és kézen fogva visszavezette a
lurkót. Megnyugodva kezdett bele egy mesébe, ami arról szólt, hogy volt egy ország, ahol az emberek
boldogan éltek. Tehették, mert országukban az Igazság uralkodott. Ebben az országban olyan
emberek születtek, akik soha nem gyűlölködtek. Nem is volt rá szükség, mert mindenkinek volt
hazaszeretete, és hite. Nagyon szigorú, de jólelkű oktatási minisztere volt ennek az országnak, úgy
hívták, hogy Igaz Történelem. Az egészségügyi miniszter posztját, maga az Alázat töltötte be.
Nem sorolta tovább, felesleges lett volna, hiszen jól megválogatta minisztereit az Igazság. Már csak
egy valami maradt a meséből, hogy ki lesz az utódja Igazságnak, ha nagyon megöregszik. Nem kellett
sokáig keresni, mert ott állt előtte a Jövő, olyan szülői háttérrel és mintával, amit ez a kis ember kap
majd, méltó utód lehet.
Eddig jutottak a mesében, amikor az anyuka megérkezett, két csomagot hozott. Az egyiket az
öregnek, a másikat maguknak. Megköszönte a segítséget, majd elmondta, hogy a város végi hegyen,
van egy kis építményük, vigyázni kellene rá, mert sok mostanában a betörés, ha ott töltené az
éjszakát, megfizetnének érte.
Okos ember volt az öreg és tájékozott, tudta ez egy kéznyújtás feléje, az ő érdekében. Természetesen
megköszönte, de rögtön hozzátette, pénzt nem fogad el, viszont kér az őrzésért más. Szeretne minél
többször vigyázni Bencére, ha a szülőknek munkájuk, vagy programjuk akad.
Az asszony lehajtotta a fejét, hogy ne lássa a könnyeit az öreg, és válaszolt. Bencével ketten élnek,
nincs senkijük. Bence apukája székely ember volt, súlyos betegség rabolta el tőlük fiatalon, a csillagok
közé költözött, onnan vigyázza, hogy baj ne érje őket.
Reggel is üzent, hogy erre jöjjenek, mert találkoznak azzal az emberrel, akit hamarosan új
családtagként köszönthetnek.
Egy váratlan pillanatban a gyermek felugrott a padra, s az öreg nyakába kapaszkodott,
majd az ég felé emelte gyönyörű angyali arcát, és így kiáltott.
- Nézd, Apukám, megleltük a Tatát!
Ahogy felnéztek, egy bárányfelhő suhant át az égen a kibúvó Nap előtt, amely átölelve a három
embert, szórva rájuk aranyló sugarát. Elindultak a kavicsos úton, a hegyi lakhoz, hogy együtt őrizzék a Reményt.
Szerző: Lélek Sándorné |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: nejlonszatyorban, továbbgondolták, igazolványtárca, gyöngyharmatot, világlátásáról, szovjetunióban, templomkertben, felszabadultan, köszönthetnek, szétszóródnak, családtagként, öregasszonyok, észrevétlenül, szégyenfoltja, hazaszeretete, istentelennek, visszavezette, természetesen, molyirtójának, rámosolyogott, fiatalasszony, megfizetnének, példabeszédet, nyilatkozatát, meghallgatták, maligánfoktól, szentbeszédet, megváltozott, bölcsességet, csoportokban, gyűlölködtek, megbeszélték, gondolkodott, igazságtalan, megválogatta, minisztereit, kertekre gyöngyharmatot, parkbéli padok, templom előtt, ajtón kitóduló, vasárnapi nagymisét, öregek megadják, molyrágta kalap, valamikor szebb, munkában megfáradt, csipke kesztyű, mosoly rózsája, rövid úton, bölcsességet tanulni, szentbeszédet azonnal, ajtón kilépnek, családok szétszéledve, Igaz Történelem, Lélek Sándorné,
|
|
Offline
